Repülőgépeknél nagyjából 70 éve természetes, hogy rögzítik a repülés során keletkező adatokat, beleértve a pilóták beszélgetését is. Autókban erre eddig nagy tömegével nem volt példa, de júliustól az Európai Unióban minden eladott új gépkocsiban kötelező felszerelés lesz. A CarXpert szervizhálózat mostani bejegyzésében megpróbáltuk végiggondolni, mi következik ebből.
Mindazok megnyugtatására, akik bármilyen adatrögzítés hallatán „nagytestvérezni” kezdenek (simán lehet igazuk), elsőként is szögezzük le, hogy az eseményadat-rögzítők, magyarul feketedobozok nem rögzítenek semmi újat, beszélgetéseket meg pláne nem. Egy modern autó eddig is minden pillanatban „tisztában volt” a saját összes létező paraméterével, és ezeket rögzítette is, egyebek között azokat is, amelyeket a feketedobozok tárolnak majd, mint a kormányszög, a fék, az ABS, a légzsákok adatai, a sebesség és sok hasonló. A különbség annyi, hogy egy-egy baleset vizsgálatánál szinte könyörögni kellett a gyártóknak ahhoz, hogy megkapja a hatóság, még akkor is, ha ezekre az adatokra a tulajdonos védelmében lett volna szükség. Innentől azonban az adatok könnyen kiolvashatók majd az új egységből, szabványosan, külön gyártói engedély nélkül.
A fentiek miatt tehát semmilyen új információ nem keletkezik, ami eddig ne állt volna rendelkezésre, a feket doboz ezeket csak egyszerűen egy további helyre rögzíti. Emiatt a megoldás nem is kerülne szinte semmibe, hiszen egy merevlemez néhány ezer forintos tétel, amit kis túlzással csak bekötnek az autók megfelelő adatközpontjába. Más kérdés, hogy a gyártók erre hivatkozva milyen ártöbbletet érvényesítenek majd, de ahogy a többi, akár valóban drága kötelező balesetvédelmi rendszert sem tüntetik fel külön az árcédulán, úgy ezt sem fogják, az autók meg amúgy is folyamatosan drágulnak. A legtöbb ismert gyártó egyébként már rég megkezdte a feketedobozok beszerelését, hiszen a jogszabály 2019-es. Idén július csak az utolsó dátum, ami után már nem kerülhet forgalomba enélkül új autó.
Mondhatnánk erre, hogy „nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk”, de azért egy elméleti kérdés mégiscsak maradt, amolyan lerágott, össztársadalmi gumicsontként. Bár az uniós szervek úgy tűnik, tényleg mindent megtesznek, hogy védjék a feketedobozban tárolt adatokat, és azok kizárólag anonim adatokat rögzítenek, ezt a védelmet nem nagyon lehet ellenőrizni, miközben a beazonosításra mindenképpen sor kerül „üzemszerű” használatkor, azaz baleset esetén, hiszen egy autóba szerelt feketedoboz adatait személyessé teszi maga az autó, amiben a felvétel készült, és a sofőr, aki vezette. Minden más bizalmi kérdés, és nem is annyira a gyártókon múlik az adatok sorsa, mint az adatkezelőkön. Nem egyszer lehettünk tanúi olyannak, hogy bizonyos szervektől stb. kiemelkedően bizalmas és személyes adatok kerültek nyilvánosságra, miközben olyanról nem szólt még hír, hogy „megtalálták X.Y. adatainak kiszivárogtatóját a rendőrségen belül”.
A kérdés tehát nem az, hogy ezek az adatok létrejönnek-e, hiszen eddig is létrejöttek, csak az autógyárak használták azokat, jó esetben műszaki fejlesztésekhez, és nem értékesítették tovább. A kérdés az, hogy ki kezeli őket és hogyan, hiszen egy híres vagy hírhedt emberről létrejövő információk nagyon sokat érhetnek.
A gondolatkörhöz hozzávehetjük a tényt, hogy amelyik új autóban van segélyhívó rendszer és kihangosító, abban mikrofon is van meg SIM-kártya is, de egyik adatforgalmát sem tudjuk ellenőrizni. Ha van éberségfigyelő a kocsiban, akkor van az utastér belseje felé néző kamera is, lásd, mint fent, a navigációval meg ugye a pontos földrajzi hely azonosítása is természetes. És ahogy azt sem tudjuk igazán (csak azt tudjuk, hogy a visszajelző ikon mit mutat), hogy az amúgy nem rurópai gyártmányú telefonunk mikrofonja, számtalan kamerája, GPS-antennája mikor aktív és mikor nem, úgy ezt az autónknál sem tudhatjuk. Érdemben nem is fogjuk megtudni, ahogy egyébként az új televíziók távirányítóiban is van mikrofon, az okostévék pedig folyamatosan fent vannak a neten. Ehhez tegyük hozzá, hogy a fenti tárgyak zömét olyan országokban gyártják, ahol a személyes adatok védelme nem vallásos mantra.
Összességében lehet küzdeni a magánszféra védelméért, és talán nem is értelmetlen, amennyiben bizonyos közvetlen, a rovásunkra elkövetett, adatokhoz kapcsolódó bűncselekményeket meg tudunk előzni. Ugyanakkor naivitás azt gondolni, hogy amire technikailag kézenfekvő lehetősége van egy érdekcsoportnak, azt nem teszi meg. Egyértelmű, hogy „merre halad a világ”; egy professzionális, szakértő csapat, mint például egy nemzeti titkosszolgálat, vagy egy elektronikai, autóipari, vagy bármilyen gyártó emberei lényegében bármit tudhatnak rólunk, és ha akarnak, tudnak is.
A szürke eminenciások utolsó kapaszkodója pedig, mely szerint „miért érdekelnék én bárkit, miért feccölne rám energiát, nincsenek titkaim” már szintén illúzió. Amikor egy gazdaságilag fejlett országban, pl. Magyarországon a legrosszabbul fizetett dolgozó is milliókat keres és költ évente, akkor a szokásai megfigyelése nem kíván több indoklást, és ez csak a kereskedelem, a személy politikai nézeteiről, ne adj’ isten szerepvállalásáról még nem is beszéltünk.
Egy hétköznapi emberre nyilván nem állítanak nagy létszámú megfigyelőcsapatot, de nem is kell. A számítási kapacitások és a mesterséges intelligencia, a hozzá kapcsolódó szoftverek már rég elérték azt a szintet, amikor a fenti eszközökből érkező információkat elég becsatornázni az adott szervezethez, maga a megfigyelés már külön nem kerül semmibe.
Nem azt mondjuk ezzel, hogy ezek az adatok ténylegesen el is jutnak azokhoz, akik hasznosítani tudnák. Csak azt, hogy akár el is juthatnának, a feketedoboz a kocsikban pedig ebben a tengerben még cseppnek is alig látszik. Ugyanakkor a hatóságok munkáját többféleképpen segítheti, akár úgy is, hogy az ártatlanságunkat bizonyítja egy baleseti helyzetben.
Képünk illusztráció: Forrás: Wikimedia Commons
