A minap hivatalosan bejelentették, melyik új modelleknek van esélyük megnyerni idén a rangos, éppen 60 évvel ezelőtt alapított Európai Év Autója díjat. A mostani listán még nem kevesebb mint 41 jármű szerepel, és bár a felhozatal meglehetősen színes, a névsor azért összességében hűen leképezi napjaink iparági trendjeit. A jelenleg még meglehetősen bő jelölti körből leszűrhető információkat, érdekességeket próbáljuk összefoglalni a Carxpert szervizhálózat aktuális cikkében.

Nem olyan régóta van jelen az utakon a Lexus LBX, ami konkrétan egy „Yaris Cross Jimmy Choo cipőcskében”. Biztos sikeres lesz, hiszen SUV, minőségi és mégsem „csak” egy Toyota, hanem Lexus, ugye. A Toyota néven árult verzió ára 9 és 15 millió között van, míg a Lexus változatot 12,5 és 15,5 között vihetjük haza. További extrák persze mindkettőbe kérhetők, valamint engedményeket is kínálnak a kereskedők, de a jelenség akkor is meglepő, a két modell ára nagyon közel került egymáshoz, miközben a Lexus beltere, szolgáltatásai láthatóan igényesebbek, legalábbis a platform adta szabadságon belül. Úgy tűnik, mostanra annyira megdrágultak az autók, hogy a Toyotát olcsóbban, a Lexust meg drágábban nem tudják adni, persze nem szemérmességből, hanem mert félő, hogy nem lenne rá vevő, hiszen ebben a kategóriában már bőven van mozgástér. Innentől az a csoda, ha valaki nem a Lexus változatot választja, hiszen akinek van 10 milliója autóra, annak jó eséllyel lehet 12 is.

A napokban egy holland autókereskedés weboldalán átszámítva csaknem egymilliárd forintos áron bukkant fel egy 37 éves autó, amely ez idáig mindösszesen 991 kilométert futott. Ennek fényében nem nehéz kitalálni, hogy egy igazi ritkaságról, jelesül egy Porsche 959-esről van szó. Ez a nem mindennapi „vételi lehetőség” jó apropót szolgáltat arra, hogy a CarXpert szervizhálózat aktuális cikkében felelevenítsük a különleges és több szempontból is jelentős típus történetét.

Egy ideje tudvalevő, hogy a bő fél évvel ezelőtt megújult Dacia Dusternek jövőre érkezik egy nagyobb változata, méghozzá Bigster néven. A napokban aztán felröppent a hír, hogy a Renault Csoport pénztárcabarát járművekért felelős márkájának SUV-palettája nemcsak felfelé, hanem lefelé is bővül majd. Az egyelőre ismeretlen nevű új modell a rövidesen nyugdíjazandó Sandero Stepway helyét veheti át, elődjéhez képest várhatóan több szabadidő-autós vonással felvértezve. A CarXpert szervizhálózat aktuális cikkében a projekttel kapcsolatos eddigi tudnivalókat gyűjtöttük össze.

A minap összesített statisztikák szerint a 2024-es év első hat hónapjában 63 331 új autót regisztráltak Magyarországon, ami nagyjából 12%-os emelkedést jelent az előző esztendő első feléhez (56 594 db) képest. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által az MTI-hez eljuttatott adatokból ezenkívül is számos érdekességeket ki lehet olvasni – ezeket kíséreljük meg röviden összegezni a CarXpert szervizhálózat mostani írásában.

Hosszú évek óta élünk együtt a különböző, leginkább biztonságtechnikai rendszernek hívott kütyükkel az autókban. Ilyen például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, ami nemcsak szól, hogy „helló, haver, az utat nézd”, de mint egy oktató, bele is rángat a kormányzásba, akkor is, ha csak az ideális íven haladnál a középvonal helyett. Ugyanilyen megosztó jelenség egyébként az automata vészfékező, a táblafelismerő rendszer, a sebességhatárokat automatikusan betartó megoldás, aminek néha fogalma sincs, hogy az általa vélelmezett táblát már rég feloldotta egy kereszteződés vagy egy félig kitakart feloldótábla. Természetesen mindezen megoldások máskor meg jól működnek, és akár baleseteket, károkat előznek meg, vagy csak kényelmesebbé teszik a sofőr életét.

Egyszerre jelentett jó és rossz reklámot a Ford F-150 Lightning számára a napokban rendezett Pikes Peak-i hegyi felfutó verseny. Ennek oka, hogy bár a nagy hagyományokkal rendelkező coloradói viadalon az erősen átalakított pickup érte el a legjobb időeredményt, a pilótát egy kínos technikai probléma hátráltatta, ami nem vet túlságosan jó fényt az egyébként is a vártnál kevésbé kapós villanyterepjáróra. A Carxpert szervizhálózat aktuális bejegyzésében a felemás produkció apropóján a jól csengő nevű Ford F-Series brand 2021-ben debütált, teljesen elektromos képviselőjéről is ejtünk néhány szót.

A napokban hivatalosan is bemutatták a Bugatti Tourbillon nevű hiperautót, amelyet a 2016 óta gyártott Chiron utódjának szán a francia vállalat. A cég közlése alapján az újdonság egyetlen alkotóeleme sem azonos a nagy elődével, azonban a fényképekre rápillantva egyből szemet szúr a két modell közti, designbeli folytonosság. És bár külsőleg nagyrészt az állandóságra szavazott a Bugatti, a méregdrága Tourbillon technológiai téren több innovációt is hoz a márka életében. Többek közt ezekre is kitérünk a CarXpert szervizhálózat aktuális írásában.

Izgalmas témájú felmérést készített a Magyar Suzuki, melynek részleteiről mások mellett a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) weboldala is beszámolt. A friss kutatás több mint 2000 résztvevőjét többek közt arról kérdezték, milyen gyakran és milyen célból ülnek volán mögé, és akadtak olyan eredmények is, amelyekből fontos, akár a hazai autózás jövője szempontjából is sokatmondó következtetéseket vonhatunk le. Erre is kísérletet teszünk a CarXpert szervizhálózat mostani írásában – természetesen a legérdekesebb témákban adott válaszarányok ismertetése mellett.