„Elektromos autóként térhetnek vissza a Hummerek” – járta be a hír a sajtót a közelmúltban. Amikor az első ezzel kapcsolatos cikk elénk került, bizony gyorsan leellenőriztük, nem április 1-jét írunk-e esetleg? Kiderült azonban, hogy nem tréfáról van szó: a lassan tíz éve megszűnt, egykor (és még ma is) roppant népszerű „benzinzabáló” terepjáró könnyen lehet, hogy tényleg zöld köntösben tér vissza.
Az amerikai hadsereg által (HMMWV néven) a ’80-as évek óta folyamatosan használt Hummerek „lakossági” változatát 1992-ben kezdték gyártani. A katonai háttérnek köszönhetően bizonyos körökben nagyon népszerűvé lett, és idővel az egész világon egy kicsit az Egyesült Államok egyik jelképévé vált. A General Motors (GM) 1999-ben vette meg a márkát, ám 2010-ben, az üzemanyagárak robbanásszerű növekedése idején, kénytelenek voltak megszűntetni azt.
Természetesen, ahogy azt számos megszűnt, kultikus márka esetén látjuk, a Hummer újraéledéséről is időről időre szárnyra keltek különböző pletykák. A napokban aztán egészen konkrét tervek is napvilágot láttak, a GM egyik munkatársa ugyanis arról nyilatkozott az egyik amerikai szaklapnak, hogy a vállalatnál egy ideje komoly lehetőségként tekintenek egy elektromos Hummer kifejlesztésére.
Annyi biztos, hogy a világ egyik legnagyobb gyártója több nagyszabású villanyautó-projekten is dolgozik, az ígéretek szerint például 2023-ra nem kevesebb, mint húsz elektromos modellt akarnak kínálni ügyfeleiknek. A mostani információk szerint tehát alighanem ezen a palettán kaphatna valahol helyet az új Hummer is.
Azt persze érdemes hozzátenni, hogy ha a dologból lesz is valami, az elektromos Hummer aligha hasonlít majd nagyban a híres elődökre. Hogy mást ne mondjunk, a népszerű H2-es változat például 3000 kilogrammot nyomott és nagyjából 100 kilométerenkénti 17 literes fogyasztás jellemezte, ami városban 24 literre szökött fel – mi tagadás, ezek nem éppen a 21. századi kívánalmaknak megfelelő adatok.
A General Motors előtt álló legnagyobb kihívás tehát talán az, hogy az egykori „benzinszörnyet” úgy szabják át, hogy közben a végeredmény azok tetszését is elnyerje, akik annak idején imádták. Izgalmas lesz figyelni, hogyan birkóznak meg a feladattal.