Légizsaruk akcióban

Légizsaruk akcióban

Az autósok közti szolidaritás egyik (rossz nyelvek szerint: egyetlen) megnyilvánulási formája, amikor a sofőrök traffipaxot észlelve jeleznek szembejövő társaiknak, nehogy elkészüljenek róluk azok a bizonyos drága fotók. A fényszórók villogtatása mellett a figyelmeztetés elterjedt módja az ujjal történő körkörös mozgás, ami vélhetően a radarjelet hivatott imitálni. Könnyen lehet, hogy hamarosan egy új kézmozdulatot is fel kell venni a repertoárba, méghozzá a felfelé mutogatást, a legújabb gyorshajtó-vadászok ugyanis a levegőből „támadnak”!

A francia rendőrség már néhány éve kísérletezik drónok bevetésével a közlekedési szabálysértők ellen, a projekt pedig most ért olyan fázisba, hogy már élesben is kipróbálták. A napokban az Île-de-France régióban (itt található Párizs is) futó A126-os úton „teljesített szolgálatot” két – ahogy hivatalosan nevezik – pilóta nélküli légi jármű. A választás nem véletlenül esett erre a szakaszra, hiszen az utóbbi időben a szokottnál jóval több halálos és súlyos baleset történt arrafelé.

Az eszközökre felszerelt kamerák képeit folyamatosan figyelték a földi egységek, a szabálytalan járművek adatait elküldték az út mellett várakozó járőröknek, akik ezt követően kiintették a forgalomból a vétkeseket. A beszámolók szerint egy motoros például nagyon csodálkozott, amikor közölték vele, tudják, hogy sorozatosan átlépte a záróvonalat. Jutalma 90 eurós bírság és 3 büntetőpont lett.

A drónok a két órás „járőrözés” alatt összesen 64 szabálysértőt szúrtak ki, vagyis nagyjából két percenként csaptak le valakire, ami kétszeres hatékonyságot jelent a „hagyományos” módszerekhez képest. Nem csoda, hogy a helyi rendőrség elégedett volt a teszttel. „Ez most még egy új módszer, tökéletesíteni kell, de mindenki biztos lehet benne, hogy egyre több helyen és egyre gyakrabban fogjuk használni” – mondta a szóvivőjük.

A történet kapcsán a legtöbbeket nyilván az érdekel, idővel Magyarországra is megérkezhetnek-e a „drónzsaruk”? Technikai akadálya nincs, jogi azonban lehet, idehaza ugyanis ezeknek az eszközöknek a szabályozása még ingoványos talaj. A törvény betűje szerint minden 250 grammnál nehezebb drón reptetése engedélyköteles, így annak, aki szabályosan akarja használni, eseti légtérhasználatot kell(ene) kérvényeznie, amelynek elbírálási ideje 30 nap. Ez sokaknak okoz is fejtörést, akik valamilyen munkára fognák be a drónokat (pl. mezőgazdaságban permetezésre).

Könnyen lehet persze, hogy a rendőrségi célú használattal engedékenyebb lesz a törvényalkotó, vagy épp a hasonló, hivatalos felhasználási lehetőségek miatt jön majd létre egy új, átfogó, életszerűbb szabályozás a kérdésben. Úgyhogy lehet, hogy 1-2 évig még nem lesz rá szükség, de azért nem árt már ma elkezdeni gyakorolni a mozdulatokat, amelyekkel a légi traffipaxokra figyelmeztetjük majd autós társainkat.