Miért nem készítenek a „gonosz” gyárak örök életű autókat?

Nemcsak az autók kapcsán van olyan nézet, mi szerint bezzeg régen minden jobb volt, de ha nem is jobb, akkor „igazibb”, „emberibb”, „normálisabb”. Ha megfigyeljük, minden generáció a saját fiatal éveinek zenéit, életkörülményeit, emberi viszonyait, lakáskörülményeit és persze autóit „sírja vissza”, az iránt érez nosztalgiát, míg a kortárs produktumokat ‒ legyen szó bármiről ‒ valamilyen konkrét vagy homályos szempontból, de kevésbé értékesnek látja. E mögött főleg az áll, hogy mindenki 10-30 évesen van a „élete csúcsán”, legalábbis ami a benyomások rögzülését, és a fogalmak beépülését, az ízlést és sok más alapvető jellemvonást illeti.

Mivel ekkora a nosztalgiafaktor, joggal vetődik fel a kérdés; miért nem gyártanak a gyárak „örökéletű” autókat? Nyilván nem több száz évről van szó, hiszen az egész autózás nincs 200 éves. De mondjuk miért nem használható egy autó 30-50 évig? Hiszen 50 éve is voltak jó autók, nem?

Az egyszerű válasz, hogy bizony voltak, szép, erős, kényelmes, sőt, akár kis fogyasztású autók (ritkán egyszerre). Az is nyilvánvaló, hogy a mai technikai színvonalon nem lenne gond olyan kocsikat gyártani, amik ‒ nyilván karbantartás mellett, de ‒ elműködnek 50 éven át, napi használatban is. Nem egy oldtimer van a világon, amelyik ezt fényesen bizonyítja, ahogy az 1992-es (30 éves) kínálatból is mindenki találna magának kedvére valót, és nem egy még ma is fut a magyar utakon. Akkor most két állítás:

Lényegében mindig, minden autó olyan, hogy megfelelő karbantartással elfut 30-50, akárhány évet.
Senki nem venne ma olyan új autót, amit 30-50 évre terveztek.

És most a kifejtések:

Egy autó alkatrészekből áll. Nincs lelke, csak alkatrészei, a lelket legfeljebb a lelkes (sic!) mérnökök kölcsönzik számára, akik valamilyen szempontból élvezetes, jó kocsit alkotnak. Az alkatrészek pedig kivétel nélkül utángyárthatók és cserélhetők, tehát ameddig egy kocsihoz van alkatrész, addig az üzemképes maradhat. Csakhogy. Vagy teljesen lemondunk az autóipari fejlesztésekről, és húzunk egy virtuális határt, amelyik év autóival jár az emberiség a további 10 ezer évben ‒ jelentkezzen, aki napi szinten Ford T modellel közlekedne.

A másik, hogy a fejlesztés megy tovább, de minden autógyár minden modelljéhez örökké kínál alkatrészeket. Ez esetben nagyon drága lenne a kocsi is és az alkatrész is, miközben gondoljunk bele, milyen lapok jutnak egy kispolszkiban (ne menjünk jobban vissza) ülő házaspárnak egy mai, 2,5 tonnás SUV-val ütközve. Az ügy környezetvédelmi, megbízhatósági és más vonatkozásait az olvasóra bízzuk, de sokat mond, hogy 40-50-100 évvel ezelőtt azért egy autós nem indult hosszabb útra szerszámkészlet nélkül.

Az emberek zöme ugyan érez valami iránt nosztalgiát, de azért nagyon élvezi a modern technológia áldásait is, például ez a szöveg sem Commodore 64-en készül, ha ez még mond valakinek valamit. Mindenki kisebb fogyasztású, de nagyobb teljesítményű, biztonságosabb, megbízhatóbb autót szeretne, Androidtükrözéssel, hifivel, többzónás klímával, blokkolásgátlóval és annyi légzsákkal, amennyi elhelyezhető, a különböző biztonsági asszisztensekről nem is beszélve. Tény, hogy az idősebb generációk számára a mai extrák zöme felesleges kütyünek tűnik, de ezzel nyagyapáink is így voltak, lásd első bekezdés. Az öregnek mondható, mondjuk 40-50+-os autó tehát olyan, mint a szamár. Aranyos, mindenki mosolyog, ha látja, de kevesen járnának vele munkába napi szinten. Mondhatnánk erre, hogy „oké, de legalább a most vásárolt új autómat használhatnám 30-50 évig.” Nos, a rossz hír az, hogy ha nagyon akarod, használhatod (1. pont), de nem fogod akarni, és örülj, hogy nem is erre tervezték. Miért? Mert a jövőben a fejlődés nem áll meg, és mert ha ilyen hosszú időre méreteznék az alkatrészeket, akkor a kocsik nehezek, és egészen biztosan még ennél is sokkal drágábbak lennének. Mindenből vaskosabb, túlméretes, nehezen kopó, vagy nagyon drága, tartós anyagból készülő kellene beléjük. Képzelj el egy autót, aminek a karosszériája mindenütt 1 mm-es, vagy vastagabb anyagból készült. Milyen nehéz az? Mekkora motor, mekkora fék kell arra? Képzeld el azt a csapágyat, ami 3-4x annyi ideig működik. Miből kell, hogy készüljön? Mennyibe kerülne? Eláruljuk, hogy nem 3-4-szer annyiba, hanem sokkal sokkal többe, mert ez is egy hatványos összefüggés. Hányan vehetnének autót ilyen körülmények között? Ki akarná használni az 50 éves, tökéletes állapotú autóját, amikor már annyival jobbak vannak az utakon?

Összességében tehát ne bánjuk, hogy a mai kocsik olyanok, amilyenek, mert 85%-ban miattunk, a mi igényeinket kiszolgálandó lettek olyanok. Kétségkívül vannak az autóiparnak túlkapásai és zsákutcái kereskedelmi és műszaki értelemben is, ahogy az is biztos, hogy a trendek (ahogy ma sem) nem mindig vágnak egybe az észszerűséggel vagy az emberiség globális érdekeivel. De persze akkor is duzzognánk, ha 2 litert fogyasztó, ultrakönnyű, 40 lóerős-s miniautókkal kellene járnunk. Furcsán hangzik? Pedig pont ilyen egy 1990-es Seat Ibiza 0.9, egy 1979-es Opel Kadett 1.0, egy 1991-es Fiat Cinquecento 0.9, vagy egy 1902-es, 5.3-as motorral szerelt Mercedes-Simplex, hogy a kétüléses, kabrió, luxus sportautók közül is hozzunk példát. Mert igazság mindenben van, de azért jobb sok szempontot mérlegelni.

Illusztráció: pxhere